Ocskay László: mitől válik lehetségessé a másképp cselekvés?

Amikor erkölcsi példaképekről hallunk, könnyű úgy elképzelni őket, mint embereket, akik egy kritikus pillanatban egyszerűen a helyes döntést hozzák. Ocskay László története ennél összetettebb képet mutat. A második világháború utolsó szakaszában Budapesten több mint kétezer üldözött zsidó ember védelmében vett részt, és ehhez nemcsak személyes bátorságra, hanem kapcsolatokra, szervezőkészségre és olyan erőforrásokra is szüksége volt, amelyekkel kevesen rendelkeztek.

Ocskay erősen kötődött magyar identitásához. Az első világháborúban önkéntesként szolgált, súlyosan megsebesült, később pedig tartalékos tisztként továbbra is kapcsolatban maradt a hadsereggel. A trianoni határváltozások után a család nyitrai birtokai Csehszlovákiához kerültek. Az 1921-es szabályozás értelmében magyar állampolgárként Ocskay nem tarthatott ott földbirtokot, ezért a család elveszítette birtokait és elköltözött. Későbbi kiállása tehát nem egy olyan ember története, aki eleve távol állt saját nemzeti közösségétől. Éppen ellenkezőleg: úgy lépett fel az üldözéssel szemben, hogy közben erősen kötődött saját csoportjához.

A bátorság mellett lehetőségek is kellenek

Ocskay helyzete abban is különleges volt, hogy jelentős társadalmi és intézményi erőforrások álltak rendelkezésére. Kapcsolatokat tudott mozgósítani a hadseregben és az üzleti életben, élelmet és pénzügyi segítséget szerzett, járműveket használt, és végül fegyveres védelmet is sikerült biztosítania az általa védett emberek számára.

Ez fontos kérdést vet fel: amikor erkölcsi bátorságról beszélünk, mennyire csak az ember személyiségére figyelünk, és mennyire arra, hogy milyen lehetőségei voltak ténylegesen cselekedni?

Ocskay tettei rendkívüliek voltak, de nem függetlenek attól a társadalmi helyzettől, kapcsolatrendszertől és intézményi hozzáféréstől, amelyet használni tudott. Más embereknek ugyanolyan erkölcsi szándék mellett sem feltétlenül lettek volna ugyanezek az eszközeik.

Nem egyetlen pillanat története

Ocskay története azért is érdekes, mert nem úgy jelenik meg, mint egy hirtelen erkölcsi megtérés. A róla szóló beszámolók már korábban is említenek náciellenes nézeteket és zsidó kollégák védelmére tett kísérleteket. Későbbi tevékenysége inkább ezeknek az előzményeknek a fokozatos kibontakozásaként értelmezhető.

Egyre több embert kellett védenie, egyre összetettebb szervezésre volt szükség, és egyre nagyobb veszélyt vállalt. Vagyis a történet nemcsak azt mutatja meg, mit tett Ocskay, hanem azt is, hogyan válhat egy korábbi elköteleződés egyre nagyobb súlyú és kockázatosabb cselekvéssé.

Miért érdekes ez pszichológiai szempontból?

Az erkölcsi példaképeket gyakran úgy mutatjuk be, mintha történetük tanulsága elsősorban annyi volna: “Legyetek bátorak!” Ocskay története ennél árnyaltabb kérdéseket is felvet.

Mennyire tűnik egy ilyen tett elérhetőnek egy mai fiatal számára? Másként értékelünk-e egy példaképet, ha tudjuk, hogy különleges kapcsolatokkal és lehetőségekkel rendelkezett? És mit jelent az, hogy valaki a saját közösségéhez erősen kötődve utasítja el annak egyes normáit vagy tetteit?

Ezek a kérdések azért fontosak, mert egy erkölcsi példakép története nemcsak arról közvetít információt, hogy valaki jót tett, hanem arról is, hogyan volt képes erre, milyen helyzetből indult, milyen lehetőségei voltak, és hogyan viszonyult azokhoz az emberekhez és közösségekhez, amelyek körülvették.